2024. május 2-5. között a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről elnevezett Papnevelő Intézet elöljárói és kispapjai szemináriumi kiránduláson vesznek részt, amelynek célpontja Kézdiszék, vagyis Felső-Háromszék vidéke.
A kirándulás harmadik napján, május 4-én, szombaton az elöljárók és kispapok Kézdikővárra utaztak, ahol Varga Rezső plébános bemutatta a helyi plébániatemplomot és ismertette a település helytörténetét. A Szent Lőrinc diakónusnak dedikált plébániatemplomban a szemináriumi kirándulás résztvevői elimádkozták a reggeli dicséretet, melyet reggeli étkezés követett a plébánián.
A délelőtti órákban Csernátonra látogattak, ahol Kedves Tibor plébános fogadta az elöljárókat és kispapokat, bemutatta a csernátoni templomot, majd vezetésével felkeresték a Haszmann Pál Múzeumot.
A déli órákban Hatos Mihály altorjai plébános kalauzolásával megtekintették az altorjai Szent Miklós plébániatemplomot, közösen elimádkozták a Regina cæli kezdetű Mária-antifónát, ebéden vettek részt, majd Futásfalvára utaztak. Itt a szemináriumi kiránduláson résztvevők Szűz Mária iránti tiszteletüket kifejezve megtekintették Tifán Lajos plébános közreműködésével a plébániatemplomban található Madonna-kegyszobrot, amely az esztelneki ferences kolostor 1921. évi leégése után került Futásfalvára.
Az esztelneki Madonna-kegyszobor előtti imádságukat befejezve Kézdimartonos települést keresték fel, amely Hosszu Norbert Lajos hatodéves kispap, papszentelés előtt álló diakónus szülőfaluja. Kézdimartonoson az elöljárókat és kispapokat Nagy József plébános fogadta, aki ismertette a kis kézdiszéki település múltját és jelenét, valamint bemutatta a Szent Anna és Joachim tiszteletére épített plébániatemplomot.
A szombati nap utolsó állomása Lemhény volt. Itt Hölgyes Pál Zsolt plébános körbevezette az elöljárókat és kispapokat az egykori plébániaépületből átalakított templomban, majd közösen ellátogattak a Szent Mihály tiszteletére épített templomba, amely az elmúlt években került felújításra, szentelésére pedig 2023. novemberében került sor. Megemlítendő, hogy a lemhényi-kézdialmási Szent Mihály-templom tavalyi benedikálásakor jelen voltak szemináriumunk kispapjai is, akik 2023. novemberében pasztorális hétvégén (PHV) vettek részt Lemhényen és Kézdiszentkereszten.
A felújított templomban az elöljárók és kispapok az egybegyűlt hívőkkel közösen énekelve elimádkozták a májusi Mária-ájtatosságot, melyet szentmise követett, melynek főcelebránsa Kiss Endre szemináriumi spirituális volt. A kispapok aktívan hozzájárultak a liturgia méltó megünnepléséhez kórusműveikkel, énekeikkel, liturgikus szolgálatukkal. A szentmisét vacsora, majd közösségi est követett a lemhényi kultúrotthonban, melyen megtisztelt bennünket jelenlétével Miklós István alpolgármester is.
Hálás köszönet Varga Rezső, Kedves Tibor, Hatos Mihály, Tifán Lajos, Nagy József és Hölgyes Pál Zsolt plébánosoknak, az egyházközségek híveinek, gondnokainak, egyháztanácsosainak és alkalmazottainak, valamint a napi étkezéseket biztosító személyeknek az irántunk tanúsított vendégszeretetért és befogadásért!
Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS