Antal Endre IV. éves, Barna Miklós István IV. éves és Motolan Ioan Marian III. éves kispap a csíkcsicsói plébánia életébe bekapcsolódva vettek részt a csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi búcsún.

Az alábbiakban Antal Endre IV. éves kispap beszámolóját olvashatják.

“A találkozások pillanata mindig megerősítenek abban, hogy jó dolog Istent és az embereket szolgálni. Az elmúlt hétvégén megtapasztaltuk a ránkbízottak szeretetét és várakozását. Szombaton a lelket feltöltő kilométerek alatt közösen imádkoztunk és kértük a Szűzanya közbenjárását a tarisznyánkban lévő szándékok meghallgatása érdekében. A szentmise pillanatai feltették a koronát zarándoklatunkra és közös imádságunkra. Miután zarándokcsapatunk hazaért, hálát adtunk a kapott kegyelmekért és oltalomért. Délután egy élménydús quadozásban volt részünk, mely során meglátogattuk a hargitafürdői pálos kolostort és lakóit, valamint a természet lágy ölén Isten nagyságára és szépségére csodálkoztunk rá. Vasárnap szentmiséken vettünk részt, köztük egy gyermek és ifjúsági szentmisén. A szentmisék után újra gyermekek lehettünk, hisz a ministráns fiúkkal és lányokkal egy fergeteges focimeccset játszhattunk. A gyermekek szerint a kispapok „szoknyában” (reverendában) fociztak. Hétfőn a szentmise után elköszönve László Rezső plébánostól, a hívektől és a focistársaktól visszatértünk a szemináriumba.

Hálásan köszönjük László Rezső plébános úrnak és a csíkcsicsói híveknek a vendégszeretetet és a szívélyes fogadtatást!”
                                                                                                                                               Fotók: SIS archívum
Kategóriák: Seminárium