Október 26-án, évközi 30. vasárnapon a gyulafehérvári székesegyházban tartották a diakónus- és papjelöltek befogadásának szertartását, az úgynevezett admissiót, amelynek keretében a harmadéves kispapok kinyilvánították szándékukat a főpásztor előtt, hogy szeretnének a papságra készülni, lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztusnak és az Egyháznak hűségesen szolgálhassanak. A szertartás keretében ennek külső jelét adva magukra öltötték a reverendát, amely által tanúságot tesznek nap mint nap a Krisztus melletti elköteleződésükről.
A délelőtt 10:30 órától tartott ünnepi szentmise keretében admissióban részesült és beöltözött a székelyudvarhely-bethlenfalvi Hajdó Árpád, a csíktaplocai Imre Balázs Szilamér, a görgényüvegcsűri Kántor Patrik, az aknasugatagi Kovacsinszki Áron, a székelyudvarhelyi Mag Arnold József és a nagyváradi Ungi Márton Szabolcs.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónokaKovács Gergely érsek volt, vele koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott érsek, az intézet elöljárói, tanárai, a központi papság, valamint a harmadéves kispapok plébánosai. A bensőséges ünnepen jelen voltak az ünnepeltek családtagjai, barátai és ismerősei, valamint nagy számban betöltötték az ezeréves székesegyházat a harmadéves kispapok származási helyeiről érkező zarándok hívek.
Kovács Gergely érsek homíliájában a farizeus és a vámos imájáról szóló evangéliumi szakaszra reflektálva figyelmeztetett a képmutatás veszélyére és az igaz imádság lényegére. Kiemelte: az ima nem önmagunk felmagasztalása, hanem önátadás Istennek, és nem a mennyisége, hanem az imádkozó szív mélysége számít.
A főpásztor buzdított, hogy ne egymáshoz hasonlítgassuk magunkat, hanem Krisztusra tekintsünk, Őt állítsuk a középpontba. Rámutatott: a reverenda nem csupán külső jel, hanem meghívás arra, hogy a viselője Krisztust ne csak kövesse, hanem képviselje is a világban.
A főpásztor homíliáját követően András István szemináriumi rektor név szerint kiszólítva bemutatta a jelölteket, akik megerősítették szándékukat, hogy az egyházi rend felvételére készülnek. Ezt követte a reverendák megáldása, szenteltvízzel való meghintése és tömjénezése; majd a három kispap ünnepélyesen beöltözött.
A jelöltek „reverendaapát” is választottak a felsőbb éves kispapok, vagy már felszentelt papok közül, akik a beöltözésben segítettek, és akiknek feladata imájukkal és példájukkal kísérni a hivatalosan is diakónus- és papjelöltek sorába lépettek hivatásának kibontakozását.
Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!
Fotók: Molnár Balázs/SIS




















































