Gyulafehérvár Románia és Erdély egyik legszebb városai közé tartozik. Előtte a Maros, mögötte pedig a Nyugati Havasok kezdődnek. A város, de teljes mértékben a vár is, a Maros által képződött magas lapályon helyezkedik el.
Történet-búváraink szerint a dákok Tharmis, a rómaiak Apulum városának alapjai itt feküdtek. S hogy e római gyarmat itt lehetett, arra több bizonyítékunk is van: az itt talált feliratok, és az Ompoly vize szinte kétségtelenné teszik, mivel tudjuk, hogy az Ompoly akkori neve Apulus volt. A leletállomány bizonyítja, hogy Apulum a római korban nagy fejlődésnek indult. A dáciai hódítást követő első években már említést tesz a krónika, hogy itt állomásozott a XIII. Gemina légió, aminek helyét feltehetőleg maga a császár választotta ki. Gyors ütemben kezdett kialakulni a római polgári település (kereskedők, hivatalnokok, veteránok és ezek családjaik). A város keletkezése tehát az időszámításunk szerinti 106-ik év utánra tehető. Marcus Aurelius császársága alatt (Kr. e. 161–180) megkapták a municípium rangot –Minicipium Aurelium Apulense – kapta.
A római kivonulás után (271), Apulum a hűbéri kor kezdetéig lakott település maradt. A 6. században avar, majd szláv törzsek hatolnak be, melynek nyomaira rátaláltak a vár belsejében a régészek. Az avarok központja több mint valószínű a mai Gyulafehérváron vagy annak környékén jelöltek ki. Ők már a letelepedési életformát választották, névadásuk nyomait őrzi Kászon, Bisztra és Csernáton neve. Az Avar Birodalmat a 9. századi bolgár betelepedés rombolta le. Egyetlen római erődöt állítottak helyre, Apulumot, amelyet Belgradnak, vagyis „fehér vár”-nak neveztek.
A 15. századig Gyulafehérvár és környéke több fontos eseménynek a színhelye. A népvándorlás korában, Apulum városát is utolérte a „végzet”. Gyula vezér talált erdőtől benőtt romjaira, újra felépítette és elnevezte Fehérvárnak (Fejérvárnak). Így kapta a nevét a vár, majd később a város Gyula vezérről, Gyulafehérvár.
Kimutatható, hogy a magyarok bejötte után csakhamar lakhellyé, később erőddé alakult. A vár mellé város szerveződött, mely a magyar királyok és nemzeti fejedelmek alatt Erdély központja volt. Szent István ide alapította 1009 táján az Erdélyi Püspökséget és melléje több falut adományozott. Hogy nézett ki, milyen volt kezdetben ez az erőd? – nem tudjuk megmondani, mert IV. Béla idején levő tatárjárást (1242) nem bírta feltartani. Mint Rogerius nagyváradi kanonok írja, hogy amikor a tatár rabságból megszökött és ide került, csak romokat és csontokat, valamint bokáig érő vért talált.
1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött. 1516-ban II. Ulászló a vár megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. Izabella királyné itt is halt meg 1559. szeptember 15-én. 1571. március 14-én szintén itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király.
II. János magyar király halálát követően az erdélyi – többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek – 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.
1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének. Bethlen Gábor alapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.
1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.
1704. július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea-Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 1848–49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat.
Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.
Az 1918-as őszi erdélyi forradalom eseményének legszámottevőbb eredménye Erdély egyesülése Romániával, amely az egész román nép műve és a román nemzeti állam egységesítésének a betetőzése volt. Gyulafehérvár (románul Alba Iulia) városa a modern Románia legnagyobb és legszentebb, valóra vált eszményének jelképe marad. Az egyesülés után a város fejleszteni kezdi az ipart, a kereskedelmet és 1929-ben pedig Fehér megye székhelye és közigazgatási központja lesz. A város napról-napra korszerűsödik, új lakónegyedekkel, áruházakkal, parkokkal, szállodákkal és szociális-kulturális létesítményekkel gazdagszik. Gyulafehérvárt azonban nemcsak történelme és műemlékei tették ismertté hazánkban és hazánk határain túl, hanem a Fehér megyei szőlőhegyekben termő híres borok és az itteni kiváló pezsgő is, amelyek számos érmet és aranyérmet nyertek a budapesti, montpellier-i, pozsonyi és más borversenyeken. Ha már borról van szó, akkor meg kell említenem, hogy itt több híres borszőlő terem meg, mint például a Fehér Leányka, a Szürkebarát, a Traminer és kiváltképpen a Muskotály. A város ma fontos kulturális központja az országnak. Itt található a világhírű Batthyaneum dokumentációs könyvtár, a Régészeti, Történelmi és Néprajzi Múzeum és az általános, műszaki és szakmai iskolák.
2002-ben 66 406 lakosából 62 722 román (94,45%), 1836 magyar (2,76%; lényegében a római katolikus érsekség személyzete és hozzátartozóik), 1475 cigány (2,22%) és 217 német (0,32%) volt.
Gyulafehérvár városának falai, ha beszélni tudnának, nem volna elegendő száz emberi élet sem, hogy végig hallgassuk mindazon sok csodálatos eseményt és történetet, amit átélt. De nem szükséges beszélnie. Elegendő ránéznünk öreg, mohás falaira és máris előttünk állnak mindazon nagyszerű jelenetek, amelyeket ez a város átélt több mint kétezer éven át.